A legjobb hulladék az, ami nem keletkezik

Még mielőtt kitört volna a világ-járvány, a természetben szervezett fesztiválok során keletkezett hulladékokkal foglalkoztunk. Olyan komposztálható étkészleteket biztosítottunk a vendégeknek, amelyek egészségesebbek és környezetbarátabbak, mint maguk az egészségtelen, eldobható műanyag edények. Olyan alternatívákat kínáltunk, amelyek búzakorpából, kukoricakeményítőből, fából, pálmalevélből vagy cukornádból készülnek. Ezek egy része már egy hónap alatt is képesek lebomlani, ami óriási eredmény. Azok a rendezvényszervezők, akik ezzel tisztában voltak, az alternatívák segítségével a megfelelő szelektálás és komposztálás mellett akár 80% -kal is képesek voltak csökkenteni a hulladéktermelést az eseményeken.

Számunkra ez egy jó hír volt, ezért folytatjuk tovább.


Tisztában vagyunk azzal, hogy a hulladékok manapság mindenütt megtalálhatók és (a járvány után) ez a falvak és városok, de még egész régiók számára is égető problémát jelent. Tapasztalatból tudjuk, hogy sok településnek gondot okoz a környéken található illegális hulladéklerakók megléte és az ezzel járó környezetszennyezés is. Több esetben sajnos előfordul, hogy nem sikerül hatékonyan megoldani ezt a problémát. Az települések önkormányzatai mindent megtesznek a területek tisztításáért, de ma már ez sem elég. Miután megtörténik a területek tisztítása, a következő hónapban ezt kezdhetik újra. Egyes vezetők fontolóra veszik ezeknek a helyeknek a lezárását, különféle tilalmakat vagy akadályokat vezetnének be, ill. hoznának létre… de valljuk csak be őszintén… talán ez lenne a megoldás? Segítene ez nekünk az adott probléma elhárításában?

Egyáltalán nem!

Másrészt ... tiltani akarjuk lakosainknak azt, ami a jólétüket biztosítaná? Valóban el akarjuk zárni őket a tájtól, az egyedi tájelemektől, kilátásoktól és attól a vonzó környezettől, amely lehetőségeket nyújt különböző tevékenységekre és aktivitásokra? Épp ellenkezőleg. Azt akarjuk elérni, hogy lakosaink jobban értékeljék és védjék a természetet, ezáltal ne csak a beépített területek részesei, hanem a beépítetlen területek részesei is legyenek.  

Igaz, hogy a jelenlegi helyzetre való tekintettel korlátozva vagyunk településeink beépített területein, viszont a településeink nem beépített területein annál kevésbé.  Ezt jó lenne kihasználni, hiszen mindenkinek az egészsége függ tőle.


Megeshet az is, hogy amikor egy bizonyos idő után településeink nem beépített területeit látogatjuk meg, számos meglepetés ér majd bennünket. Ezek lesznek a hulladékok, ill. a hulladéklerakók. Hogyan lehet megoldani ezt a problémát? Hogyan tudatosítsuk az emberekkel, hogy nem egy (elnézést a kifejezésért) disznóólban élnek, hanem abban a természetben, amely számukra a levegőt, a lábuk alatti talajt és a mindennapi megélhetéshez szükséges vizet nyújtja?

Eredményesebb lenne, hogyha ezt az adott problémát nagyobb informálással és oktatással közelítenénk meg.  Megnyithatnánk és létrehozhatnánk olyan területeket, amelyek lakosaink számára még ismeretlenek és ahová szívesen járnának sport, túra vagy oktatás céljából. Újból vissza kell térnünk a természethez és hagyni, hogy a természet adta értékek által legyünk gazdagabbak.

Jelenleg a természettel és a települések azon területeivel foglalkozunk, amelyek különböző hiányosságokkal bírnak és ahol az önkormányzatoknak havi szinten hulladéklerakókkal kell megküzdeniük. A lakosság egészsége és a vidéki identitásunk megőrzése érdekében a kihasználatlan és üres területek újragondolásával foglalkozunk. A jelenlegi helyzet már valóban riasztó és sokat kell tennünk azért, hogy e területek és tájaink legszebb arcát megmutathassuk. Ezért inkább részesítsük előnyben a koncepció alapján történő fejlesztéseket, hiszen így a településeink területei nem veszítenek értékükből, hanem épp fordítva, újabb értékeket jelentenek majd a települések számára, s az ott élő lakosoknak pedig minőségi életet biztosítanak. 



Pre viac informácií ohľadom spolupráce s nami nás neváhajte kontaktovať