Az új évbe jobb lábbal lépjünk be!

Minden évtől várunk valami újat, valami mást és talán valami többet. De mégis miért lesz ez az év más, és mit kínál majd az ECO-DAY?

A 2021-es év sok olyan változást hozott, amely nagymértékben befolyásolta cégünk működését és irányvonalát. Más cégekhez hasonlóan az ECO-DAY- nek is jobban kellett alkalmazkodnia a járványhelyzet által kialakult kihívásokhoz. Arra is szükség volt, hogy termékeinkkel gyorsan tudjunk reagálni a szlovákiai és külföldi piac gyors változásaira. Viszont ez inkább az előnyünkre vált, hiszen ezáltal még közelebb kerültünk a hosszú távú céljaink eléréséhez. Jelenleg kibővítjük kínálatunkat más érdekes termékekkel, amelyek már inkább helyi jellegűek. Ezzel támogatjuk a helyi vállalkozókat és a helyi gazdaságot is. 

A 2022-es év többek között választási év is, hiszen Szlovákiában idén egy időben folynak majd le a regionális és önkormányzati választások. Az idei év tehát a kampányok éve is lesz, ahol cégünk egyszerre több projektben is részt vesz majd. Munkáink során továbbra is a vidéki térségek és a vállalkozások fenntartható fejlődésére összpontosítunk. Minden tervezési folyamat és megoldás valamivel specifikus, ezáltal is projektjeink minőségére és egyediségére törekszünk.


Nagyra becsüljük azokat az ügyfeleket, akik figyelembe veszik és értékelni tudják a vidék identitását, az együttműködés során pedig a minőségi és egyedi projektmegoldásokat tartják kulcsfontosságúnak. 


Hogy történik az gyüttműködés és milyenek a munkafolyamatok?

A. TÁJÉPÍTÉSZET 
Ide tartoznak pl. a beltéri növénydekorációk, erkélyek, teraszok, családi kertek, kegyhelyek, történelmi parkok és kertek, vidéki közterek területei. 
A projekt kidolgozásánál először végbemegy az ügyféllel való 1. egyeztetés, amelyet a konkrét helyszínen végzünk el - az ügyfél átadja a szükséges dokumentumokat / alaprajzok, térképek, fényképek stb. / az adott területről és felvázolja az elsődleges elképzeléseit a terület kinézetéről, használatáról, karbantartásáról. Ezt követően megy végbe az együttműködési megállapodás vagy munkaszerződés aláírása, valamint az előleg kifizetése is. A munkafolyamatokat terepfelméréssel kezdjük / bejárjuk a területet, leírjuk a fontosabb pontokat és lefényképezzük az aktuális helyzetet. Az elsődleges tervet vagy vázlatot helyben, vagy max. az előleg benyújtását követő 1 héten belül készítjük el. A 2. egyeztetés lebonyolítása lehetséges személyesen az ügyfélnél, tájépítésznél, vagy interneten keresztül (emailben csak a terv benyújtása és visszaigazolása számítódik).
Az elsődleges terv jóváhagyása és a megrendelő észrevételei alapján történő módosítás után a projekt kb. 1, max. 4 hét alatt kész / ez a projekt típusától és a terület méretétől is függ. A projekt teljes összegének kifizetése után a megrendelő elektronikus formában kapja meg a projektet.
BÓNUSZ: Ügyfeleinknek beszállítókat ajánlunk a kiválasztott partnereknél, ahol ügyfeleink érdekes kedvezményeket kaphatnak. 

B. PROJEKTMENEDZSMENT
Ide tartoznak a pályázatok és a kampányprojektek. Ezeknél a projekteknél először egyeztetünk az ügyféllel, felmerülnek az elsődleges elképzelések, hogy egyfajta kiindulópontot kapjunk. Ezt követően együttműködési szerződést kötünk, amit az előleg kifizetése követ.  Első körben a projekt bemutatásra és jóváhagyásra kerül. Itt lehetőség van néhány változtatásra és kiegészítésre. Az ügyfél a teljes összeg kifizetése után kapja csak meg a végleges projektet. Szükség esetén mentoring következik, tel. és e-mailes kommunikáció, a megvalósult projekt dokumentálása, elszámolás elkészítése és benyújtása.

C. WEBSHOP
Webshopunkon elérhető termékeket több kategóriába soroljuk. Ahhoz, hogy ügyfelünk vásárolni tudjon, előtte regisztrálnia kell, így megkapja majd a legfrissebb híreket és előnyös kedvezményekre tehet szert.  Termékeinkkel támogatjuk az önellátást, az egészséges életmódot és a környezetvédelmet. Örülni fogunk, ha a 2022-es évben is ellátogat webshopunkra és megtalálja a magának illő terméket portfóliónkból.

Webshopunk jelenleg nem elérhető.



Pre viac informácií ohľadom spolupráce s nami nás neváhajte kontaktovať